ébredés

Reggel a fáradtságtól nehéz szempilláidat résnyire sem tudod nyitni. Csukott szemmel, megszokásból készíted a kávét. Halkan, csendesen kiosonsz a párás, ködös reggelbe. Csak ülsz az erkélyen, kezedben a forró bögrével, hallgatod ahogy a város ébredezik. Még mindig nehezen nyílik a szemed. A forró bögrét lassan, óvatosan a homlokodnak támasztod. Rebben a szemhéjad, ahogy a meleg áramlik át a bögréből a bőrödre. A kávé illata betölti a lelked. Feltölt energiával, átölel, beburkol. Ujjaid csak fogják, óvják a bögrédet. Szemed lassan nyílik, óvatosan engedve be a fényt. Majd hirtelen hatalmasra nyílnak, és szomjasan isszák be a látványt, ahogy az égbolt alját, a felhőket rózsaszínűre, lilára, ezer apró árnyalatra festi a felkelő nap fénye.
Csak ülsz, feledve a város zaját. Feledve kávét és csípős hideget. Ülsz, és minden porcikáddal szívod magadba a látványt, ahogy az új nap megszületik, és általa te is újjászületsz.