Az első szürke reggel

Páras szürke a reggel.
Az éjjeli eső pocsolyái szomorúan tükrözik vissza a városi lámpák fényeit.
A tömött buszon unott arcok utaznak.
Csak arcok.
Sorsok.
Mindenki alszik még szinte.
Érdektelenül nyomkodják a telefonjukat, vagy nagy ritkán egy egy könyv villan.
A saját világában bezárva a sok arc.
Érzelmek nélkül.

Csak állsz.

Füledben halkan szól a zene.
Bámulsz ki az ablakon.
Te is bezárkózol.

Hűvös van.
Furcsa a nyár után a zárt cipő.
Szinte szorít, pedig nem kicsi.
Csak furcsa.
Elszoktál tőle .

Nézed az ablakon a pocsolyák képeit.
Szinte világítanak.
Mesélnek.
Jönnek a megállók sorban.
Ismerős ismeretlen arcok.
Szinte már hiányzik, ha valaki nincs ott közöttük a tömegben.

Leszállsz.

Még hűvösebbnek tűnik a reggel a meleg, fűtött busz után .
Megborzongsz.
Gondolataid otthon járnak .
Vajon elkészültek?
Nem fognak fázni?
Fáj még neki?
Nevetnek vagy hiszti van megint?
Vegyél pulcsit!
Cipőt!

Lényed egy része ma is otthon maradt.

Csak állsz és várod a csatlakozást.
Bámulod a felhőket ahogy táncolnak a tócsákban..
Sziréna harsan.
Összerándulsz.
Csak nézed amíg elrobog.
Állsz és várod a csatlakozást...