Hosszú, szürke téli napok után, hirtelen köszöntött ránk a
tavasz. Harsogó zöld ruháját egyik napról a másikra kapta magára, ezzel is
hirdetve, végre megérkezett.
Örültünk neki. Boldog mosollyal arcunkon keltünk fel reggel,
hallgatva a madarak reggeli köszöntőjét. Élveztük, hogy délután a bárányfelhők
hátán táncolt a napsugár, melegét ontva a tájra. Kertünk, mint valami hatalmas
pitypangmező sárgán világított a szürke házak között. Tele volt élettel a
levegő.
Mi hárman pedig, mint valami cinkos szövetségesek ültünk a
virágok között, megpróbálva a leghosszabb szárú pitypangokat megkeresni.
Koszorút fontunk. Amolyan igazi, királylányos koszorút. Egyet-egyet
mindenkinek. Meg gyűrűt is készítettünk. Nagyokat kacagtunk azon, kinek
mennyire takarják el ujjait a napsárga szirmok.
Halvány szellő fújdogált, meg –meglebbentve a fűszálakat,
hogy minél előbb felszárítsa az elolvadt, de elfolyni már nem tudott hólé
maradványait.
Szikrázóan kék éggel kedveskedett nekünk a tavasz. Harsány
színeivel elvarázsolta még a legmogorvább embereket is. Ma mindenkinek mosolyra
görbült a szája. A madarak énekére szinte táncoltak az apró méhek és bogarak a
levegőben. A katicák piros szárnyain a fekete pöttyök, mint apró gombszemek
fénylettek. Mindenki boldog volt, és ezt mindenki el is mondta a maga módján.
Mi is azok voltunk. Hármas kis szövetségesünk, élvezte a
meleget, a fényt. Pörögtünk, forogtunk, hempergőztünk a fűben a virágok között.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése