Nesztelenül ébredsz. A kezed remegése éppen
hogy érezhető, de jelen van. Nem tudod, hol vagy, csak érzed, fekszel valami
puhán. Ahogy tétován kinyitod szemed, haloványan feldereng néhány kép.
Elmosódott körvonalait nem tudod még összerakni. Nézed az ismerős, meghitt
szobát. Ráeszmélsz, hogy az ágyad közepén fekszel összekuporodva, hogy térded
majdnem az orrodhoz ér. Ahogy résnyire szűkült szemed tágabbra nyílik,
tudatosul benned, hogy kint süt a nap. Mégis, a falakat és a meghitt tárgyakat
valami szürke félhomály lengi körül. Érzed, nem vagy egyedül, és ez megnyugtat.
Jó a tudat, hogy valaki vigyázta elmúlt perceid. Béke lengi körül. Hálásan
hozzábújsz, így próbálva meg erőt meríteni a külvilághoz, mely lassan, de
feltartóztathatatlanul közelít feléd. Nem tudod, miért fekszel itt. Nem tudod,
miért olyan üres minden. Nem érted, de jóleső érzéssel bújsz beljebb a takaró
alá. Kicsit csodálkozol, hogy miért is van rajtad, de ekkor ismét megremeg
karod, Őrangyalod ujjai között. Rájössz, hogy még mindig érzed a csontjaidon
áthatoló hideget. Lassan tisztul csak a kép. Nem emlékszel rá, hogy kerültél
ide. Abból az egy-egy villanásnyi képből próbálod összerakni az elmúlt percek
történéseit. Mindhiába. Agyad egyszerűen nem engedelmeskedik akaratodnak. Nem
enged emlékezni.
Ekkor az órára nézel, és látod, több mint 2
óra esett ki az életedből. Két óra, mivel nem tudsz elszámolni sem a külvilág,
sem magad felé.
Ismét felvillan egy kép. Agressziót áraszt,
melyre tested ismét remegéssel válaszol. Vaktában ütsz, de kezed eltalált
valamit. Félsz, hogy valakit bántottál. De nem emlékszel.
Félve kérdezed meg, mi is történt? Kit
bántottál? De már a kérdés végén látsz egy foszlányt. Ahogy magadból kikelve,
kiabálsz. Kiabálsz valakivel, akinek csak a könnyes szemét látod magad előtt.
De ez a szempár örökre bevésődött a lelkedbe. Hiszen tudod kié. Félsz, hogy őt
ütötted meg. Megnyugodva hallod a választ, nem bántottál senkit. Fizikailag
nem! Tettlegesen nem!
A szavak viszont néha még nagyobb fájdalmat
képesek okozni, mint egy kéz…
Még mindig nem emlékszel mindenre, de később
a zuhany alatt látod körmeid nyomát testeden. Ruhán keresztül is sikerült
véresre marnod magad. Forró vízsugár folyik végig sebeiden, de valahogy most
még ez sem képes átmelegíteni. Olyan rideg, homályos és üres maradt minden…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése